I. Iskolába csalogató

I. ISKOLÁBA CSALOGATÓ 🍄‍🟫🍄

2025. október 13-án a nagycsoportos óvodások Gomba kalandra indultak az első iskolába csalogató foglalkozáson. Az iskolába készülő gyerekek változatos és izgalmas feladatokat kaptak, amelyek során megmutathatták ügyességüket: gombák segítségével számoltak, felfedezték az erdő apró részleteit, és megfigyeléseikkel ügyesen oldották meg a feladatokat. A kézműveskedés sem maradt el, mindenki elkészíthette a saját kis gombácskáját.

Köszönetünket szeretnénk kifejezni a szülőknek, amiért elkísérték gyermekeiket iskolánkba. Szeretettel várunk mindenkit a következő iskolába csalogató foglalkozásunkra, amelyet januárban tartunk!

Pájer Andrea

Állatvédelmi Témahét

Állatvédelmi Témahét – Látogatás a Nyíregyházi Állatparkban 🦭🦈🦓🦧🦏🦒🦥

2025. október 3-án az Állatvédelmi Témahét keretein belül iskolánk valamennyi tanulója ellátogatott a Nyíregyházi Állatparkba. A program célja az volt, hogy a gyerekek ne csak közelről ismerkedhessenek meg a világ különleges állataival, hanem megértsék azt is, mennyire fontos az állatok védelme, a felelős állattartás, valamint a természet tisztelete.

Az állatvédelem szellemisége számunkra nem csupán egy kampány, hanem olyan érték, amelyet igyekszünk mindennapjainkba is beépíteni. Hiszünk abban, hogy a jövő generációját úgy nevelhetjük környezettudatos, érzékeny és felelős felnőttekké, ha gyermekként megtapasztalják, mennyire sérülékeny a természet, és milyen fontos, hogy vigyázzunk rá.

A tíz osztály diákjai nagy lelkesedéssel vettek részt a programon. Csillogó szemmel figyelték a fókák játékos bemutatóját, ámulattal szemlélték a zsiráfok méltóságteljes mozgását, és nagy érdeklődéssel hallgatták a gondozók meséit a veszélyeztetett fajokról. A közös élmény minden tanuló számára maradandó emléket jelentett.

A nap végére nemcsak új ismeretekkel, hanem élményekkel is gazdagodtak diákjaink. Megtanulták, hogy az állatkert nem csupán szórakoztató hely, hanem a természet és az állatvilág védelmének egyik fontos bástyája is.

Iskolánk büszke arra, hogy diákjaink egy ilyen élménydús és tartalmas program keretében mélyíthették el tudásukat, és erősíthették felelősségérzetüket a környezet és az állatok iránt. Bízunk benne, hogy ezek az élmények hosszú távon is formálják szemléletüket, és még inkább nyitottá teszik őket a természetvédelem értékei iránt.

Horváthné Gerbár Anita

Idősek világnapja

2025. október 1-jén az idősek világnapja alkalmából iskolánk tanulói is köszöntötték a nyírturai szépkorúakat. A fiatalok versekkel, dalokkal és tánccal fejezték ki tiszteletüket, miközben örömet szereztek a közönségnek. Megható és vidám pillanatok váltották egymást a műsor során, amely erősítette a generációk közötti kapcsolatot, és kifejezte a gyermekek szeretetét, megbecsülését az idősek iránt.

Szabóné Sándor Éva Fanni

I. Mihály-napi vásár

I. Mihály-napi vásárunk 🍂🎁🧡💛🤎🦔🍄🍁🌽

Iskolánkban idén először rendeztük meg a Mihály-napi vásárt, amelyet a Szülői Szervezet és a Diákönkormányzat közös szervezésében valósítottunk meg. Az esemény igazi vásári hangulatot teremtett: szebbnél szebb portékák, szemet gyönyörködtető standok és a népi hagyományokat idéző dekorációk várták a látogatókat.

Ezúton is hálás szívvel mondunk köszönetet minden szülőnek a támogatásért, a lelkesedésért, valamint a befektetett időért és energiáért. Gyermekeink nevében is köszönjük, hogy mindig minden körülmények között mellettük állnak, és értük dolgoznak.

A legszebb stand versenyében az alsó tagozatosok közül az 1. b osztály, míg a felső tagozatosok közül a 6. b osztály standja bizonyult a legszebbnek.

Az esemény méltó kezdete lehet egy új hagyománynak iskolánk életében, amely felejthetetlen élményt nyújtott a gyerekeknek.

Horváthné Gerbár Anita

A Magyar Diáksport Napja

A héten mintegy 200 diák és 15 pedagógus dolgozott azon, hogy méltó módon megünnepeljük a Magyar Diáksport Napját a Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola falai között.

A közös bemelegítést és futást követően a rendezvény részeként a legkisebbek (1.a, 1.b és 2. osztály) egy egész délutános sor- és váltóversenyen vettek részt Horváthné Gerbár Anita tanító néni koordinálásával. A 3. osztálytól egészen a 8. évfolyamig pedig a további hét osztály tanulói három helyszínen, forgószínpadszerű lebonyolításban mérték össze erejüket. Az időjárásra való tekintettel egy állomás az iskola épületében kapott helyet.

Az első állomáson a tanulók kerékpár- és futógyorsasági versenyben próbálhatták ki ügyességüket, ahol a sebesség, a versengés és az izgalom garantálta a jó hangulatot.

A második állomáson a diákok csocsóban mérhették össze képességeiket, egymást folyamatosan váltva döntve el, melyik csapat bizonyul a legügyesebbnek.

A harmadik állomás a méltán híres „gumicsizmadobó-verseny” volt, ahol a résztvevők mindent beleadva döntötték meg egymás távolsági rekordjait.

„A mozgás maga az egészség, az egészség pedig felbecsülhetetlen” – ezt a gondolatot igyekeztünk 2025. szeptember 26-án sportdélutánunkon a tanulókban megerősíteni. A közös mozgás öröme, a mosolyok, a nevetések és a jókedv mind azt bizonyították, hogy a Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskolában ez bizony sikerült.

Szervező: Lakatos Dávid

Osztályprogram Nyíregyházán

Osztályprogram a játszótéren

Az első közös osztályprogramunkat a nyíregyházi Bujtosi-tónál lévő játszótérre szerveztük 2025. szept. 26-án. Egy kicsit féltünk, hogy az időjárás nem fog kedvezni nekünk, de szerencsére eső nélkül megúsztuk. A játék előtt a McDonald’sban megebédeltünk, majd átsétáltunk a játszótérre, ahol két órán keresztül az önfeledt játéké volt a főszerep. A kissé hideg időjárás ellenére nagyon jól éreztük magunkat, minden játékot kipróbáltunk, sőt néhányan még dalra is fakadtak. Többen kihasználták a kondipark adta lehetőségeket és edzettek is egy kicsit.

Buszlai Éva

6. b osztályfőnök

Medvematek

Matekverseny a szabadban 🟰✖️➗🧮🏃‍♀️🏃‍♂️

„Aki egyszer átélte, rögtön kezdi a visszaszámlálást a következőig”

2025. szeptember 19-én, péntek délután a Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola tanulói részt vettek a Medve Matek GO Őszi Csapatversenyen a Bujtosi-tónál, Nyíregyházán. Csodálatos időben zajlott az online okostelefonos verseny, melyen az 5. osztályból Jobbágy Melinda, Jurth Fanni és Asztalos-Petrusák Benjámin Péter ezüstmedve rangot, a 6. a osztályból Borbély Flóra, Földesi Zoltán és Kovács Miklós aranymedve, a 7. osztály mindkét csapata Bura Zsombor, Koós Zoltán Gergő, Pokoraczki Patrik, valamint Szlivka Emma és Varga Petra Hanga gyémántmedve rangot értek el. A gyerekek nagyon élvezték a versenyt, a közös időtöltést, mely a játékos oldaláról mutatta be a matematikát.

Folytatás tavasszal, ugyanitt.

A gyerekeknek szívből gratulálunk!

Felkészítő pedagógus: Kelemen Gyula

Itt van az ősz…

🍂✨ Az ősz beköltözött az iskolánk falai közé! ✨Elkészítettük az őszi díszítést, így gyermekeink nap mint nap egy vidám, barátságos és meghitt környezetben tanulhatnak, játszhatnak.

A dekoráció színei és hangulata az őszi természet varázsát, a közösségünk melegségét és a gyermekek derűjét tükrözik. 🌻🍁🎨

💛 Nálunk az iskola nemcsak tudást, hanem élményt és otthonosságot is jelent.

Tanévnyitó

2025. augusztus 31-én tartotta meg intézményünk a hagyományos tanévnyitó ünnepséget, amelyen diákok, pedagógusok és szülők közösen köszöntötték az új tanévet. Idén különösen nagy öröm számunkra, hogy 39 elsős kisdiák kezdhette meg tanulmányait iskolánkban. Velük együtt összesen 209 tanuló jár hozzánk, amely az elmúlt évtizedek egyik legkiemelkedőbb létszáma – 1990 óta nem volt ilyen népes közösségünk. Az idei tanév új lehetőségeket, élményeket és kihívásokat tartogat mindenki számára. A közösség erejével, a szülők támogatásával és pedagógusaink elkötelezettségével bízunk benne, hogy ez az év is sikerekben és örömökben gazdag lesz.

Szabóné Sándor Éva Fanni

TOP_PLUSZ-3.3.3-23

Örömmel értesültünk arról, hogy a TOP_PLUSZ-3.3.3-23 projekt keretében megújul a Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola. A felújítás után egy minden igényt kielégítő oktatási intézménybe léphetnek be a hozzánk érkezők. 

Köszönjük fenntartónknak, a Nyíregyházi Tankerületi Központnak.