OKTATÁSI HIVATAL BÁZISINTÉZMÉNYE

 AZ OKTATÁSI HIVATAL BÁZISINTÉZMÉNYE

Iskolánk 2020-ban adott be pályázatot Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye cím elnyerésére. Az Oktatási Hivatal által kiírt pályázaton – a Pedagógiai Oktatási Központ és a bíráló bizottság javaslatai alapján – az Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettese a rendkívül magas szakmai színvonalú pályamunkák közül a Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskolát érdemesnek ítélte Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye cím viselésére.

A bázisintézmény olyan megyei, járási, esetleg országos szinten magas presztízsű hagyományokkal rendelkező, infrastruktúrában a feladatellátáshoz megfelelő módon felszerelt, egyedi, más intézmények számára is példaértékű, működésében koherens, befogadó, gyermekközpontú pedagógiai gyakorlattal, szakmai módszertani, szervezeti kultúrával és innovációval rendelkező, és ezt publikálni, valamint szakmai szolgáltatásként átadni képes intézmény, mely alkalmas adott területen magas színvonalú, hatékony tudásmegosztásra. Olyan intézmény, melyben a jó gyakorlat eredményesen működik mesterpedagógus vagy mesterpedagógus szaktanácsadó, illetve az intézményvezető által kijelölt pedagógus közreműködésével.

Az Oktatási Hivatal Bázisintézménye cím viselése megtisztelő mind az intézmény vezetése, mind a pedagógusok számára, hiszen a jó gyakorlatok átadásával tovább fejleszthetjük szakmai tudásunkat.A bázisintézmény jó gyakorlatai:Iskolába csalogató foglalkozások tartása.

Decemberben karácsonyi hangulatú sorverseny lebonyolítása a nagycsoportosok és alsós osztályaink közreműködésével.

Családi nap és ünnepségek szervezése. A beiratkozást megelőzően a nagycsoportos szülők részére szülői értekezlet tartása. Nyílt tanítási napok szervezése.Tanító nénik látogatása a nagycsoportosoknál.Játékos angol foglalkozásokon való részvétel biztosítása a nagycsoportosok számára intézményünkben.

Kapcsolattartó:

Vass Edit

Telefon: 06/30/4330408

E-mail: nyirturaiskola@gmail.com

MEGOSZTANI KÍVÁNT JÓ GYAKORLATOK, INNOVÁCIÓK, VÁLLALT BÁZISINTÉZMÉNYI FELADATOK

Intézményünk és a helyi óvoda között az elmúlt években igen jó kommunikáció és együttműködés alakult ki az általunk kidolgozott program alkalmazásával.

Célunk, hogy a tapasztalatokat átadjuk, a programelemek adaptálásával segítséget nyújtsunk azoknak a kisiskoláknak, amelyek fontosnak tartják az egymástól tanulást, a módszertani megújulást, a partneri viszony erősítését.

A programokat nagycsoportos kortól kisiskolás kor végéig szervezzük (5-10 éves korosztály), átvételét általános iskolák pedagógusainak javasoljuk. Egy egész tanévet átfogó eseménysort dolgoztunk ki, amely segíti az óvodából iskolába történő átmenetet, a nagycsoportosok és a kisiskolások szabad idejének hasznos eltöltését.

Támogatja, hogy környezetünknek nagyobb rálátása legyen az iskolában folyó oktató-nevelő munkára, s ugyanakkor a pedagógusok szakmaiságát is erősíti, új pedagógiai módszerekkel ismerkedhetnek meg. Úgy véljük, ha a szülői ház már az óvodás évek alatt közvetlenül tájékozódhat az iskolai életről, akkor megkönnyítjük beiratkozás előtt a döntést. A nagycsoportos szülők részére szervezett powerpointos előadás és a fonológiai tudatosság eredményeinek bemutatása által az anyukák és apukák, valamint az óvónők is szorosabb kapcsolatot tudnak kialakítani a pedagógusokkal, megismerhetik az intézmény erősségeit szakmai téren.

Az iskolába csalogató, a játékos angol foglalkozás és a közös sportversenyek számos képességet fejlesztenek: együttműködés, empátia, kitartás, a győzelem és a kudarc élménye, tolerancia, manuális készség. Az általunk felkínált módszertani modell számos területen alkalmazható. A programok hozzájárulnak az óvodás és a kisiskolás gyermekek személyiségének fejlesztéséhez. A játékos angol foglalkozások megalapozzák a későbbiekben az iskolában folyó idegen nyelvi tanulást. A pedagógusoknak tervezett műhelymunkák a szakmai megújulást szolgálják, mivel a foglalkozások elemzésével olyan módszereket ismerhetnek meg, amelyeket talán korábban még nem alkalmaztak. Ezáltal módszertani kultúrájuk formálásához is hozzájárulhatunk. A jó gyakorlat egyes elemeit bemutató foglalkozások és tanórák keretében kívánjuk átadni, a szakmaiság megerősítésére műhelymunkák szervezését tervezzük.Intézményünk pedagógusai tartják a foglalkozásokat és az azt követő műhelymunkákat.

Az elmúlt években pályázatok keretében, illetve a fenntartó támogatásával olyan IKT eszközpark alakult ki intézményünkben, amely támogatja a foglalkozásokon és műhelymunkákon hozzánk látogató pedagógusok munkáját is.

A programsorozat egy évet vesz igénybe, az egyes foglalkozások, bemutatók, sportversenyek, illetve a foglalkozások elemzése műhelymunka keretében 60-60 perc. Szeretettel várjuk azoknak a köznevelési intézményeknek a pedagógusait, akik hasonló adottságok és feltételek mellett végzik mindennapi munkájukat.