Negyvenéves jubileumát ünnepelte a Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola – ahol a múlt és a jövő találkozik

Nyírtura – Ünnepi hangulat, megható visszaemlékezések és közösségi élmények jellemezték azt a jubileumi rendezvényt, amelyet a Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendeztek. Az eseményen jelen voltak a település vezetői, pedagógusok, egykori és jelenlegi diákok, valamint a térség közéleti szereplői is.

A rendezvényen Dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő is részt vett, aki beszédében hangsúlyozta: az iskola nemcsak oktatási intézmény, hanem a közösség egyik legfontosabb pillére, amely generációkat nevelt és indított útnak.

1986 – egy korszak kezdete

Az ünnepség során többször is felidézték azt a mérföldkövet, amely 1986-ban meghatározta Nyírtura oktatási életét. Ekkor adták át a település új, korszerű iskolaépületét, amely hatalmas előrelépést jelentett a korábbi, szűkebb oktatási körülményekhez képest.

Az új intézmény lehetővé tette, hogy a nyírturai gyerekek modern, tágas tantermekben és jobb feltételek között tanulhassanak, ami az egész falu fejlődésének egyik fontos állomása volt.

Az iskola azóta is meghatározó szerepet tölt be a település életében: nemcsak tanulási helyszín, hanem a közösségi élet egyik központja is.

Generációk találkozása

A jubileumi rendezvény egyik legszebb pillanata az volt, amikor régi diákok tértek vissza az iskola falai közé, hogy felidézzék egykori tanulóéveiket.

Az intézmény története során több generáció nőtt fel az iskola falai között, és sokan közülük ma már szülőként vagy nagyszülőként kísérik gyermekeiket ugyanabba az épületbe, ahol egykor ők maguk is tanultak.

A visszaemlékezések során szó esett az egykori pedagógusokról, az első tantermekről, a közös kirándulásokról és azokról az élményekről, amelyek örökre összekötik az itt tanultakat.

Móra Ferenc öröksége

Az intézmény később vette fel Móra Ferenc nevét, amely méltó szellemiséget ad az iskola működésének. Az író munkássága, humanizmusa és a gyermekek iránti szeretete jól tükrözi azt az értékrendet, amelyet az iskola pedagógusai ma is igyekeznek továbbadni.

Az intézményben az oktatás mellett nagy hangsúlyt kap a közösségi élet, a kulturális programok és a hagyományok ápolása is.

„Az iskola a jövőt építi”

Az ünnepségen Dr. Seszták Miklós arról beszélt, hogy az iskolák szerepe messze túlmutat az oktatáson.

Mint fogalmazott, az ilyen intézmények a jövő alapjait rakják le, hiszen a gyermekek itt szerzik meg azokat az értékeket és tudást, amelyek később egész életüket meghatározzák.

A képviselő kiemelte azt is, hogy fontos feladat a vidéki települések oktatási intézményeinek megerősítése, hiszen ezek a közösségek fennmaradásának alapjai.

Egy közösség története

A 40 éves jubileum így nemcsak egy iskola évfordulója volt, hanem egy település történetének ünnepe is. Az intézmény falai között több ezer gyermek tanulta meg az első betűket, az első számokat, és itt születtek azok a barátságok és élmények, amelyek sokszor egy életre szólnak.

A rendezvény végén többen is úgy fogalmaztak: egy iskola értéke nemcsak az épületben, hanem az ott tanító pedagógusok munkájában és a diákok közösségében rejlik.

Negyven év után a Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola továbbra is ugyanazt a küldetést szolgálja: tudást adni, közösséget építeni és jövőt formálni.

Egész életükben emlékezni fognak erre a napra a nyírturai diákok és pedagógusok

Micsoda évforduló! Negyven éve nyitotta meg kapuit a gyerekek előtt a Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola Arany János utcai épülete.

Kerek évfordulót ünnepeltek szerda délután a Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola egykori és jelenlegi pedagógusai, diákjai és szüleik: negyven évvel ezelőtt, 1986-ban vehették birtokba az Arany János utcai intézmény épületét. Kezdetben, 1950-ben négy kisebb épületben, hat tanteremben, főleg összevont osztályokban tanulhattak a nyírturai gyerekek, ám 1961-ben átalakították a struktúrát, és minden évfolyam külön osztálytermet kapott. Olyan mértékben emelkedett a tanulók száma 1986-ra, hogy indokolt volt egy új iskola építése, mely 10 tanteremmel és tornateremmel működik azóta is. Az elmúlt négy évtizedben olyan gyerekek tanultak itt, akikre méltán lehet büszke a közösség.

Jubileumi ünnepség a Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola tornatermében. Nagyszabású gálaműsort adtak a kerek évfordulót ünneplő Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola diákjai
Fotó: Sipeki Péter
További fotók itt érhetőek el.

A Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola sokat ad diáknak és tanárnak egyaránt

– Negyven év – kimondani is különleges. Egy intézmény életében ez nem csupán idő, hanem történetek, emlékek, sikerek és emberi kapcsolatok sora. A negyvenből 36 esztendőt magam is itt dolgoztam, ezért dicsekvés nélkül mondhatom, hogy láttam a szép sikereket, olykor a félelmet az arcokon az újtól, de mindig sikerült túllendülni a nehézségeken, s meghatározni a jó, követendő utat – elevenítette fel Vass Edit, a Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola igazgatója.

Ez az épület nemcsak falakat és tantermeket jelent, hanem közösséget. Olyan helyek, ahol generációk nőttek fel, barátságok szövődtek, álmok születtek, és ahol nap mint nap megtapasztalhattuk az összetartozás erejét. Az itt tanuló diákokat, az itt dolgozó pedagógusokat és munkatársakat mindig is összekötötte valami láthatatlan, mégis nagyon erős kapocs a szeretet.

– A névadónktól, Móra Ferenctől vett gondolat folyamatosan meghatározza tetteinket is: a szeretet az élet. Ma egyszerre idézzük fel a múlt és jelen értékeit. Fontosak a hagyományok, hiszen ezek adják identitásunkat, tartást és iránytűt a mindennapokban. Emlékezünk azokra, akik az alapokat lerakták, akik hittel és elhivatottsággal építették fel ezt az iskolát, nemcsak téglákból, hanem szellemiségből is: tisztelet illeti az igazgatókat, akik az elmúlt négy évtizedben koordinálták a munkát – hangsúlyozta az intézményvezető, s hozzátette: ugyanakkor büszkén tekintenek a jelenre és a jövőre is.

Egy állandóan változó világra készítik fel a gyerekeket

– A huszonegyedik században fel kell vérteznünk tanítványainkat a tudás mellett azokkal a készségekkel és képességekkel, amelyek alkalmassá teszik őket arra, hogy ebben az állandóan változó világban el tudjanak igazodni. Nevelésünk által pedig empatikus, toleráns, másokkal együtt gondolkodó és tevékenykedő fiatalokat szeretnénk elindítani a hosszú úton.

Az iskola igazi ereje mindig a közös gondolkodásban rejlett. Egymást támogatva keressük a válaszokat, együtt oldjuk meg a kihívásokat, örülünk a sikereknek. Ez a 40 év azt bizonyítja, hogy amikor összefogunk, egymásra figyelünk, tiszteljük múltunkat és bátran építjük jövőnket, akkor valódi értéket teremtünk.

– Kívánom, hogy ez az intézmény még sok évtizeden át legyen a tudás, az elfogadás, az összetartozás és a szeretet otthona. Legyen továbbra is az a hely, ahol gyermekei nemcsak tanulnak, hanem értékes emberré válnak – zárta gondolatait Vass Edit igazgató.

A jubileumi ünnepségre hetekig készültek a pedagógusok és a gyerekek. Az iskola tornatermében felcsendültek régi dallamok, az egykori tanárok elevenítették fel a régi történeteket, a gyerekek pedig nagyszabású gálaműsorral tették még emlékezetessé a kerek évfordulót.

Hamarosan megújul a Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola

A Nyíregyházi Tankerületi Központ fenntartásában működő iskola minden tanévben fejlesztéseken megy keresztül annak érdekében, hogy az ott tanuló közel 220 gyermek, a velük foglalkozó 21 pedagógus, az oktató- és nevelő munkát segítő két munkatárs, valamint a 3 technikai dolgozó komfortos körülmények között tölthesse mindennapjait. Jelenleg közel 100 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatás felhasználásával újulhat meg

  • a tantermek padlóburkolata, festése,
  • a folyosó oldalfali lambériája, valamint
  • új beltéri ajtókat állítana be.

A szabadidő méltó eltöltésére alkalmas udvar térkővel lesz lefedve. A támogatás segítségével interaktív megjelenítő eszközöket, tanulói asztalokat, valamint székeket is kap a nyírturai iskola.

Sikeres volt a rendezvény: anyanyelvi akadályverseny az erdő szélén

Első alkalommal rendezték meg a Móra Vármegyei Anyanyelvi Akadályversenyt a Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskolában. A feladatok a szép magyar nyelvünkhöz kapcsolódtak.

Újszerű megmérettetéssel készültünk a gyerekeknek, hisz a községben és az azt övező erdő mentén hét állomáson érdekesebbnél érdekesebb feladatok várták őket, amelyek szép magyar nyelvünkhöz kapcsolódtak. A feladványok között szerepelt bűvös négyzet, memóriajáték, névbújócska, keresztrejtvény, mondatokban elbújt gyümölcs-és zöldségnevek keresése és közmondások kirakása is. A diákok nagy-nagy izgalommal vágtak neki a 2 kilométer hosszú útnak, hogy teljesítsék a feladatot. Útközben biztonságukról a Nyírtura Polgárőr Egyesület hét tagja gondoskodott, amiért hálánkat fejezzük ki – tájékoztatta portálunkat Vass Edit igazgató.

 

magyar nyelv 

 

Fejtörés az egyik állomáson – a feladatok a magyar nyelvhez kapcsolódtak

Tizenöt csapat mérte össze tudását, végül a menetleveleken szereplő pontok összeadását követően a gávavencsellői Rakovszky Sámuel Általános Iskola és AMI GÁVA GIRLS csapata vehette át a fődíjat, ami állatkerti belépő volt. Köszönjük a Nyíregyházi Állatpark vezetőségének a felajánlást – tette hozzá a Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola igazgatója.

 

Jövőre is a magyar nyelv kerül a középpontba

 

A kijelölt útvonal megtétele, a rejtvényes feladatok megoldását követően megvendégeltük a részvevőket, s ajándékba gravírozott tollat kaptak, hogy emlékezzenek erre a napra A visszajelzések alapján csak pozitív élményeik voltak a hozzánk érkezőknek, így a következő tanévben ismét szeretnénk megszervezni és megrendezni ezt a játékos délutánt

Közlekedj okosan!

Szeptember 16-22. között van a Biztonság Hete, ennek keretében közlekedésbiztonsági napot tartottak szerdán a Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskolában.

– A Nyíregyházi Rendőrkapitányság szervezésében, a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány támogatásával hasznos és élménydús programon vehettek részt gyermekeink. Több állomáson elméleti és gyakorlati felvilágosítást kaphattak a rend őreitől arról, hogyan kell közlekedni az utakon, mire vigyázzunk az iskolában és otthon – mondta portálunknak Vass Edit igazgató.

A fiatalok kiépített kerékpárpályán versenyeztek, a bűnügyi technikusi kocsiban ujjlenyomatot vettek tőlük, rendőrségi bevetési ruhát ölthettek magukra, de nagy népszerűségnek örvendett egy traffipax felállítása és kipróbálása is. A kutyás rendőrök bár nem először jártak az intézményben, ennek ellenére a négylábúak bemutatója ismét elnyerte a nyírturai fiatalok tetszését. A legkisebbek a rendőrségi- és tűzoltókocsin is eltöltöttek néhány kellemes percet.

– Külön köszönjük Gurbán Csaba rendőr őrnagynak és Kalmár Csaba zászlósnak a szervező munkát. A kicsik és a nagyok egyaránt örültek a rendőrség ajándékainak – emelte ki Vass Edit, a Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola igazgatója.

Nagycsoportos óvodásokat fogadtak a nyírturai iskolában

Virtuális sétát tettek a kicsik a Nyíregyházi Állatparkban. A közelmúltban három iskolába csalogató programot szervezett a nyírturai iskola.

A Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola pedagógiai elveinek egyike, hogy a nagycsoportos óvodások már az iskolakezdés előtt megismerkednek leendő oktatási intézményükkel, csökkentve az átmenet nehézségeit. Számos olyan programot álmodtak meg, amelyek ezt szolgálják: közös sportos rendezvények a helyi óvodával, közösségformáló programok tartása, játékos angol foglalkozások, valamint tanévenként három iskolába csalogató rendezvény megszervezése.

Iskolába csalogató: az állatparkban jártak

A legutóbbi csalogatón Horváthné Gerbár Anita tanító néni vezetésével egy virtuális sétát tettek az ovisokkal a Nyíregyházi Állatparkban. A középpontba természetesen a nemrégiben született jegesmedve-bocsok kerültek – tájékoztatta portálunkat Vass Edit, a Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola igazgatója.

Programozás és LEGO-zás

 Lehetőséget kaptunk arra a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarától, hogy a LEGO-Skool RollingOffice program részeként diákjaink betekintést nyerhessenek az ipar, ezen belül a műszaki és technológiai cégek munkájába és a szervezők megmutassák tanulóinknak, hogy ez a szektor mindenki számára elérhető karrierlehetőségeket kínál. A 7. és a 8. osztályos tanulók egy pályaorientációs beszélgetésen vettek rész „Programozd át a jövődet!” címmel. A második évfolyamtól fölfelé a gyerekek a Robotkaland elnevezésű foglalkozáson kipróbálhatták a robotokat, majd játékosan ismerkedtek meg a programozás alapjaival. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, rengeteg élménnyel gazdagodtak. Az elsősök a LEGO programokhoz még kicsiknek bizonyultak, de osztályfőnökük gondoskodott arról, hogy ez a nap számukra is hasznosan teljen. Dalt hallgattak, diafilmet néztek, feladatlapokat töltöttek ki a különböző szakmákkal összefüggésben. A nap további részében folytatódtak a pályaorientációval összefüggő programok. A másodikosok szalvétát hajtogattak és koktélt kevertek egy szakképzett pincér segítségével. A rendőrség munkatársai is ellátogattak az iskolába, és a munkájukról beszélgettek a gyerekekkel, valamint bemutattak egy rendőrautót. A felsősök előzetes feladatot is kaptak, szakmákról gyűjtöttek információkat és ezt mutatták be párokban. Néhány nyolcadikos lány a cukrász szakmát mutatta be, s meglepetésként süteményt is készítettek a többieknek, ami el is fogyott pillanatok alatt. Ez a nap maradandó élményekhez juttatott mindenkit. Játékos formában, az életkori sajátosságokat is figyelembe véve nevelőink hasznos ismeretekkel látták el a jövő rendőreit, szakácsait, informatikusait. Bízunk benne, hogy megkönnyítjük a későbbi választást, s diákjaink olyan szakmában fognak dolgozni, amely örömöt jelent számukra – zárta Buszlai Éva.