Márton-napi lámpás felvonulás

Szent Márton napjához számos népszokás kapcsolódik. Ezek egy része az esztendő végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez kötődik, másrészt felidézik azt a legendát, mely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták...

Döntőben a nyírturai mórások

Döntőben a nyírturai mórások Hét csapat nevezett körzetünkből a Magyar Diáksport Szövetség által meghirdetett futsal(teremlabdarúgás) diákolimpiai versenyre. Két csoport körmérkőzéseit követően a legjobb négy csapat került be a nagykörzeti döntőbe, ahová iskolánk...

Pályaorientáció iskolánkban

A Nyírturai Móra Ferenc Általános Iskola 2023. okt. 17-én rendezte meg a pályaorientációs napot. Lehetőséget kaptunk a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarától, hogy a LEGO-Skool RollingOffice program keretében diákjaink betekintést nyerjenek az...